Visszaemlékezés az első találkozásra

Gyanútlan nap volt az is, mint a legtöbb.

A múltnak árnyai éppen sziesztát tarthattak,

A jövőnek aggodalmai pedig a pillanat hatókörén túl várakoztak.

Csend, béke és gondtalan céltalanság vezette lépteim feléd.

Meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt.

E gondolat nem új a nap alatt, mégis komoly jelentést hord.

Külső alapján ítél az ember, de vajon …

Tényleg csak külsőség, melyet szemed fénye áraszt?

Nem hiszem! Volt abban valami, ami azonnal megfogott,

De olyan, mely tagjaimat egyben földhöz is gyökerezte,

Nem engedvén, hogy hozzád dőre s elcsépelt

Módon, egy szóval is közeledjek.

Kifordultam az ajtón és szenvedtem balgaságom felől,

Hogy egyszerűen még a nevedről sem tudtalak megkérdezni téged.

Segítséget kértem, mint egy kezdő tini, de a terv dugába dőlt,

Még így sem tudtam eljutni a bemutatkozásig.

Hazatérvén, kudarcomból valahogy erőt merítve aztán,

Minden mindegy alapon, üzenetet hagytam neked s még

Nem is csodálkozhattam a válaszon ezek után,

Hogy egy küzdeni jobban tudó fickó nyerte el kegyeidet ismét.

Bp, 2017.06.07.