Homo sapiens spiritualis

Ahogy haladunk előre az új világkorszak felé, egyre vékonyodik Mája fátyla az éber tudatunk és isteni lényegünk között és sok korábban bevett módszer egyszerűbbé válik. Ilyen pl. a meditáció, ahol a gyakorlott meditáló azzal szembesül, hogy az eddigi hosszas előkészületek helyett a kapcsolat Belső Énünkkel sokkal könnyebben, sokszor spontán valósul meg. A Ho'oponopono is egy ilyen utat járt be. Kezdve Morna Simeonna eredeti módszerétől Ihaleakala Hew Len doktoron át a manapság világszerte praktizáló tanítókig. A Ho'oponopono során is alapvető fontosságú a kapcsolat létrehozása a Forrással, isteni lényegünkkel, avagy Belső Énünkkel. Felismerve azt, hogy mi magunk teremtjük saját valóságunkat és tágabb értelemben az egész megnyilvánult Univerzumot, felelősséget tudunk és kell vállalnunk minden körülményért, szituációért, ún. problémáért, amivel csak kapcsolatba kerülünk hétköznapi életünk során. Nagyon fontos ezt tudatosítani és folyamatosan észben tartani, hiszen ha mi teremt

A legtöbb kereső előbb-utóbb eljut oda, hogy felmerül benne, bizonyos nehézségei, problémái talán nem is ebben az életében gyökereznek, vagy egy adott személy első látásra olyan, mintha ezer éve ismerné. És bizony sok esetben igazuk is van abban az értelemben, hogy az örök Most minden cselekedete, gondolata egyszerre van jelen, hatnak is egymásra és jelen személyiségünkre függetlenül attól, hogy a 3+1 dimenzióra kondicionált elménk azt múltnak, netán jövőnek tekinti-e. Ha valaki olvasott már párhuzamos valóságokról, időutazásokról akár a sci-fi irodalomban, akár a legújabb tudományos alapkutatások hipotetikus fejtegetéseiben, akkor ezek alapján az az érzése lehet, hogy valamiféle segédeszköz (űrhajó, csillagkapu, stb) segítségével fizikai testünkkel és anyagi síkon egyszerűen át lehet csúszni (lásd: Sliders sorozat) egy másik tér-időbe. Magának az alapgondolatnak, mely intuitív módon mindannyiunkban benne van, az a valóságalapja, hogy valóban, lehetséges tapasztalatokat szerezni más

A téma körülöttem lebegett már gyerekkoromban is. Áhítattal hallgattam a titkokról, talányokról szóló történeteket, amik hol egy – látszólag – lehetetlen, de dokumentált megmenekülésekről, eltűnésekről, emberfeletti teljesítményekről, vagy éppen földönkívüliekről szóltak. Ha nagy ritkán olyan kedvében volt, apám is mesélt ilyesmiket. Római katolikus neveltetést kaptam anyám és nagyanyám révén. Apám sosem tagadta meg Istent, ellenben gyűlölte és lenézte a papokat és az egyházat. Gúnyosan „ájtatos manóknak” hívott bennünket, mikor vasárnap a templomba indultunk. Ennek ellenére végigjártam a lépcsőfokokat a bérmálásig és bizony volt olyan időszakom, amikor ministránsként szerettem abba a fiatal közösségbe járni és néha még zarándoklatra is mentem nagyanyámmal együtt. Imádtam a tömjén illatát és azt a misztikus légkört, ami pl. egy éjféli misét körüllengett. Aztán jöttek a hitrendszerem által meg nem válaszolt kérdések, hogy pl. mi értelme van egy pár hónaposan elhunyt csecsemő é

Fura egy szerzetek ezek a süketek. Sok mindent félreértenek, de legtöbbször mégsem veszik észre saját süketségüket. Tipikus beszélgetés az alábbi egy képzelt Jancsi és Juliska között: Juliska: Megbántottál … Jancsi: Hogy? Mit? Én nem kérek rántottát. Juliska: Szomorú, hogy nem értesz meg engem. Jancsi: Olyan egy süket vagy és összevissza beszélsz! Juliska: Még hogy te félsz?! Mit mondjak én?! Rettegek attól, hogy bármit mondok, félreérted. Jancsi: Na végre valamiben egyetértünk. Igen, a vacsit fél hétre kértem … Alapvetően szeretik egymást, mégsem tudják ezt egymással megélni, mert bennük marad. Nem megy át a szeretet üzenete a félreértések, megbántottság, előítéletek szívós munkával felépített ódon falán. Jancsi sokat olvas hallókészülékekről és a velük elért csodás eredményekről. Hosszasan ecseteli élményeit másoknak, de addig sosem jut el, hogy vegyen magának egyet. Drága – mondja – ráadásul nem mindenkinél hatásos. Nálam biztos nem működne a dolog. Juliska látott másokat