Vallomás

Körülötted járnak gondolataim szüntelen,

Most is, ezen a gyönyörű madárdalos délutánon,

Súlyos kilométerekre Tőled, anyám kertjében.

Képek, képzeletbeli történések fonnak körül szerető ölelésükkel

S ha kérded: haragszom-e, mert mást szeretsz?

Csak azt felelhetem őszinte szívvel, hogy mi sem áll

Távolabb tőlem, mintsem bántó gondolattal illesselek.

A képek illúziók tán, de oly csodás melegséggel töltenek el,

Hogy létük mégsem lehet teljesen hasztalan.

Az érzések a költőt ébresztgetik tetszhalott álmából,

Ki remegő betűivel, tétova szavakkal írja ki magából,

Mit meg nem élhet, el nem mondhat, kezeivel el nem cirógathat.

Ha soraimmal zavarlak, csak szólj,

S asztalom fiókjának kanyarítom őket,

Hisz tudom már, hogy a beteljesülés gyönyörűsége mellett,

A hozzá vezető út is éppoly értékes,

Melyen minden kő, rög a szerelmes szív egy fénylő dobbanása.

Nem lehetek csak barát, ki testvéredként ölel,

Bátyádként védelmez vagy éppen öcsédként csodál.

Ha meg is tehetném, lefokozná, mi bennem él,

Megölne bennem valamit, mely őrlángként pislákolt eleddig

S mely most máglyaként a szerelem tüzétől lobog.

Nem tudlak mást, csak szeretni: kedvességet sugárzó emberként,

Gyönyörű nőként, illendő távolból és csaknem ismeretlenül …

Pécs, 2017. Pünkösd vasárnap