Ki vagyok én? #2

Én vagyok a tűz, ridegségbe melegséget, árnyak közé világosságot adó,

Én vagyok a szél, fülledtségbe frissülést hozó, kabátok zugába bekandikáló,

Én vagyok a víz, kövek közt simulékonyan elinaló, de partokat átrajzoló,

Én vagyok a föld, életcsíráknak termőtalajt adó, megfáradt testeket visszafogadó.

Én vagyok a szikla is, elemekkel dacoló, de Petrusként egyházak alapköve,

Én vagyok a fa is, kinek lombkoronájából magamra visszanézek, padomon ülve,

Én vagyok a pillangó is, mely kecsesen tovarebben, s a Kozmosz túlfele is hatását nyögi,

Én vagyok a gyermek is, ki anyja rezdüléseit figyeli, mégis életek bölcsességét gügyögi.

De én vagyok az is, ki tetteidben saját saját gazságait bűnhődi,

De én vagyok az is, ki a világot okolva saját gyarlóságait leplezi,

De én vagyok az is, ki önzését álságos jócselekedetek álcája mögé rejti,

De én vagyok az is, ki nem átall fegyverrel békéről papolni.

Ki vagyok hát én? E kérdés régóta feszíti keblem.

Egy altruistának semmi, egy egoistának minden.

Így nem jutunk sokra, megannyi nézőponttal, Te és Én.

Legyünk ház Egyek, mint voltunk mindig is: Te vagyok Én!

Pécs, 2017. április 14. 23:04 (Nagypéntek napja)