Délibáb

Napszítta kalapja alól körbetekint a kopár szik sarja,

Varkocsba font haja, szőrmesubája lázadás a déli nap ellen,

Hetedíziglen is ugyanígy tartotta fokosát őseinek karja,

Kulacsában poshadt víz, de inkább kutyájának, mint saját szomja ellen.

Mozgolódik a nyáj, a juhász méregeti szúrós szemmel.

Melyik a fekete bárány, ki másokat ellene lázít,

Megátalkodott s háládatlan jellemmel,

Jámborságukban tudatlan birkáit jótevőjük ellen uszít?

Bizony bográcsba való az ilyen, a teringettét!

Kártékony portéka, semmirekellő jószág,

Ki ura előtt rejtegetve tettét,

Hátulról, csellel tör ellene, mi jóság.

Pedig saját magától gyakran könnybe lábad szeme,

Hogy kebelét csaknem szétfeszíti,

A mérhetetlen szívjósága s kegyelme,

Mivel a balga birkáinak a legjobb legelőt keresi.

De sajnos a birka olyan állatfajta,

Hogy a szikkadt kórót a gyomra nem állhatja.

Így hát zúgolódás támad s lazul a fegyelem,

A gaz lázítóra szegeződik minden figyelem.

„Mért tűritek, hogy gazdátok csak a maga hasznát lesse,

S jó legelő helyett csak az árnyékot és saját kényelmét keresse?!

Hallgassatok reám ti mind, kiket birkának nevez,

Küzdjetek kosként ellene, mert jó sorsotok nem ez!”

Három vezérkos össze is esküdött,

S leszegett fejjel a puli után eredt,

Kiből ijedtében lett nyájterelőből hitvány üldözött,

S azon nyomban a gazdája lábához szökött.

A juhász csak nézett meglepetten,

Hű csatlósa hogy remeg s zihál kelletlen.

Hisz olyat még az Öregisten se látott,

Hogy nyája a juhász ellen forduljon legott.

Szeme elhomályosul, lehelet megszegik,

Ahogy a kosok szarvukat dühödten neki szegezik.

„Biztos csak álmodom, képzelődés az egész,

Délibáb ez, nem a való! Szinte megáll a józanész.”

Aztán megdörzsöli szemét s láss Uram csodát,

A három kos nem más, mint Józsi, Pista és a kontrás.

Nagy mókamesterek ők, kik szundikáló barátjukhoz jöttek,

Élcet s bort hoztak, majd este fekete bárányt ettek …

Bp, 2017. április 11. 14:25

(a magyar valóság margójára)