Kezdődik ...
Elágazó utak, ösvények, villamos sínek. Mind-mind alternatív életutakat szimbolizálnak, ahol a kereszteződés maga a döntési pont, döntés arról, hogy melyik irányba indulunk tovább.
A széles, jól járható út látszólag kézenfekvő megoldásnak tűnik és legtöbbünk e mellett dönt. Nem is feltétlenül tartalmaz nehézségeket, vezet a „pokolba”, ahogy sokszor megjelenítik. Egy „langymeleg”, ingerszegényen leélt és mindig a könnyebb utat választó, a nagy tömegeket követő, élet is éppúgy tévút, mint az ön-, vagy mások pusztítása. Ezen az úton nem fejlődik a személyiség, hanem megreked egy csaknem teljesen tétlen állapotban, ahol a „tétlen” nem „nemcselekvést” jelent, hanem az anyagi világban véghezvitt látszat tevékenységeket. Senkit sem a realizált profit, a felhalmozott vagyon, vagy netán a megszerzett trófeák alapján ítélnek meg, ha eljön az idő.
Ez az írás egy keskeny, a fősodortól elkanyarodó útról szól, ahol még villamos sínek sincsenek, mert még csak tervezik őket. Az utat lerobbant épületek, felhagyott gyártelepek szegélyezik és girbegurba kanyarjai egy kiszuperált uszályok temetőjéül szolgáló holtághoz visznek. Más, egyenesebb utak is vezetnek a part mellett. A nyüzsgő városból jönnek és a távolban látszó, fényűző paloták terhét cipelő hegyről. Kevésbé siralmas a többi út szegélyének látványa, de végeredményben ugyanide vezetnek. Kereszteződés ez is, ahol a könnyed, szórakoztató élettel kecsegtető város felé, vagy a további kihívásokat sejtető irányba lehet haladni.
Rögtön a kereszteződésben van kikötve egy nagy uszály. Az úszó kikötő feljárója mellé ki van függesztve: „Munkaerő felvétel”. Mivel az eddigi kihalt gyártelepek nem szolgáltak munkalehetőséggel, csábító ajánlatnak tűnik a dolog. Ahogy közelebb kerülünk, látszik hogy ez nem egy egyszerű uszály. A belseje hosszú, egymásból nyíló termekké lett alakítva, melyek falai drága tapétákkal vannak borítva, rajtuk festményekkel és mindegyikben fényűző bútordarabok sejtetik a betérővel, hogy itt bizony gazdagság van a háttérben. Uszály lévén fény csak kicsi kerek ablakokon szűrődik be és egyre beljebb haladva a szobák kisebbekké, az ablakok ritkábbakká, a fény derengéssé válik.
Hangok hallatszanak az utolsó szobából. Három alak tárgyal valamiről egy súlyos íróasztal körül … egyértelmű, melyikük a főnök. Kb. 50-es, pocakos, köpcös testfelépítése kissé bulldog-hatást kelt. Erős orgánuma betölti a teret, kicsit Telly Savalas magyar szinkronhangjára emlékeztet. Int a fejével, hogy várjak. Várok egy darabig, de mivel nem túl jó érzés idelent, felmegyek inkább a fedélzetre. Süt a nap, szép őszi idő van. Egy partmenti fa levelei lágyan suhognak az arcot simogató lágy szélben. Rövid várakozás után megjelennek a lent tárgyalók, azonban a színlelt szívélyesség sem tudja elhazudni, hogy kemény menet lehetett odalent.
„Már vártalak!” - fordul oda hozzám hirtelen a köpcös, miután elbocsátotta tárgyalópartnereit. Ahogy közel ér, érezni lehet egy szúrós, áporodott szagot, mely betudható lenne a fizikai munkának, de ez a gondolat hamar szertefoszlik az ujjnyi aranylánc láttán. Simán mosdatlan …
„Szóval már várt … hmmm … annál inkább érdekelne, milyen ajánlata lehet a számomra?”
„Azt tudod, hogy én rossz ember vagyok?!” - kezdte kicsit a távolba merengve.
„Volt egy ilyen megérzésem, igen.” - vágtam rá az őszintét.
„Figyelünk már téged egy ideje és úgy látjuk, pont egy ilyen emberre lenne szükségünk a 'projektünkhöz'.” - fordult hozzám most hirtelen. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam a szagától és már azon gondolkodtam, vajon tényleg csak mosdatlan-e? … vagy …
„Miféle projekthez? Mi a feladat?” - próbáltam áthámozni magam a virágnyelven elhangzott mondat lényegét kutatva.
„A harcunkhoz a JÓ ellen!” - jelentette ki kurtán és átható, szúrós tekintete az enyémet fürkészte. Ahogy ezt kimondta, hirtelen minden furcsaság értelmet kezdett nyerni, kezdve a sötét derengéstől, folytatódva a tárgyalópartnerei arcára kiülő félelemmel és végül ezzel az átható rothadással, ami áradt belőle. A polaritás sötét oldalának „jeles” képviselője állt előttem anyagi jelmezbe öltözve és éppen Darth Vaderhez hasonlóan próbált rávenni, hogy térjek át a sötét oldalra … kis különbséggel … nem az apám és nem sok esélyét látom, hogy a következő részben lapátra teszi a „főnökét”, megvédve engem, vezekelve eddigi tetteiért.
„Ha már vártál és figyeltetek engem, tudhatjátok, hogy erre NEM-et kell mondjak. Nem azért, mert valaki ezt várja el tőlem, vagy mert jól megfizetnek érte, hanem mert tudom, érzem, hogy így helyes. Se te, se a barátaid nem tudtok olyat felmutatni, ami kecsegtetőbb lenne annál a szeretetnél, ami mindent áthat a polaritáson túl. Nekem az a dolgom, hogy a szeretetet sugározva hirdessem a vakká vált embereknek, hogy az itteni körülmények között is, sőt éppen itt lehet és érdemes JÓ-nak maradni. Elfogadom, hogy ti is a rendszer részei vagytok és hogy nem létezhet fény az anyagi világban árnyék nélkül. Minden a mostanihoz hasonló próbálkozásotok arra szolgál, hogy próbára tegyen engem és a hozzám hasonlókat, hogy utána még biztosabb lábbal haladjunk a helyes úton, úgyhogy köszönöm ezt neked, nektek!”
„Nos!” - alig burkolt megvetéssel - „Akkor tekintsük ezt egy bemutatkozó látogatásnak azzal, hogy mindketten tesszük, amit tennünk kell.”
„Így van. Te sem tehetsz másként és én sem fogok!”
Búcsúzásunk nem követte a szokványos formai elemeket. Megvető tekintetétől követve távolodtam a part felé és még sokáig éreztem, ahogy figyeli lépteimet.
A történetet itt le is lehetne zárni, de nem lenne életszerű, ugyanis minden döntésünknek következményei vannak. Kicsiben ilyen az, hogy a széles sugárútról letérve a csillogó kirakatokat, a hivalkodó épületeket romos házak váltják fel, nagyban pedig … nos, mindjárt ki fog derülni egy példán keresztül …
Ahány ember annyi út. Bárhonnan indulunk, mindig meg lehet hozni azt a döntést, hogy letérünk a széles útról a járatlanért. Ezek zegzugosak, kanyarokkal tűzdeltek és sokszor összeérnek bizonyos kereszteződésekben más irányból érkező utakkal, ahol a rajtuk járók találkozhatnak és eldönthetik, együtt haladnak tovább, vagy külön-külön, mint eddig. Egy ilyen találkozás zajlik éppen a holtághoz közel. Az egyik szereplő a hegy felől érkezik, ahol paloták sora hívja fel a belül található anyagi jólétre a figyelmet, a másik pedig a nagyváros üzleti negyede felől egy szanálásra ítélt mellékutcán keresztül. Kéz a kézben ülnek egy padon a parton és élvezik az ősz melengető sugarait. Sok lemondás, súlyos döntések sodorták őket egymás mellé, de ebben a pillanatban úgy érzik, van esélye a további közös útjuknak.
A lány biztonságra vágyik és hogy védjék meg minden rossztól. Már az eddigieket és erőn felüli lemondásnak értékeli és semmi mást nem akar, csak hogy örökké süssön ez a gyönyörű őszi nap.
A fiú azt szeretné, ha olyannak fogadnák el őt, amilyen, azokkal a súlyos döntésekkel és nehéz úttal, amire nemrég rálépett. Szereti a lányt és látja a bizonytalanságot benne. Abban bízik, hogy az érzései és ennek éreztetése elég lesz ahhoz, hogy biztonságot nyújtson a másiknak. E mellett igyekszik felkészíteni is a másikat, sokat mesél az útjáról, arról mi vette rá a hamis csillogás feladására és hogy pont ezek azok, ami miatt most így tudja szeretni a lányt a félelmeivel, hibáival együtt.
Hallja a lány a szavakat, de bizony kevés jut át azon a rózsaszín ködön. Csak a napsütésre figyel, a kedves mialatt új ruháját mutogatja és egy áhított létbiztonság vélt ígéretébe ringatja magát, mint a vízen ringatózó őszi falevél. Meg is törik a varázs nem sokára, bár először a lány nem vesz észre semmi változást. A fiú a szeme sarkából meglátja, hogy az uszályon ott van az előzőekben megismert köpcös alak. Próbál először úgy helyezkedni, hogy ne vegye őket észre és a lány se zökkenjen ki a varázsból, de hasztalan. Ahogy észreveszi a párt, először csak hosszasan és áthatóan nézi őket. A lány csak annyit kérdez, hogy: „Ismered tán azt az embert?”, de mire a fiú válaszolhatna mellettük terem és undorító módon elkezdi a fiút ócsárolni a lány előtt:
„Mit akarsz ettől az alaktól? Nincs ennek semmije sem! Egy lúzer, aki a biztos karriert otthagyta egy illúzióért.” - és hosszasan ecsetelte a továbbiakban, hogy a lánynak nem erre van szüksége és hogy térjen magához. A lányt félelemmel tölti el ez az ember, viszolyog a rossz szagától és a durva stílusától, de nem látja, amit a fiú már az elején észrevett … karmokban végződő kezeket, melyek kinyúlnak a lány felé, hogy magukkal ragadják … pokoli hőséget, ami rothadást hoz arra, akit áthat. A fiúnak nem tudnak ártani, tartanak tőle, nem is őt akarják, hanem az álomvilága fátylától elvakult lányt. Mikor karon ragadja a köpcös, kétségbeesetten felsikolt, hogy a fiú miért nem védi meg?
„Köszönjük a 'kedves' szavakat, de sajnos most már mennünk kell! Legközelebb hosszasabban is kifejtheti nézeteit rólam, csak Nekem. Szép napot!” - mondta a fiú és a lányt kihámozva a karmaiból elindult vele.
„Csak ennyiii?! Ez az ember megrángatott, téged pedig becsmérelt! Nincs vér a pucádban?!” - és a kétségbeeséstől dühösen előrerohant azon az úton, amelyen ideérkezett a hegy felől.
„Várj! Ne szaladj el! Szeretlek téged!” - kérlelte a fiú.
„Nem szeretsz, mert nem védesz meg engem! Ostoba voltam, hogy hittem neked!”
A következő pillanatban a köpcös kaján vigyorral a képén előrerohant a fiú mellett és ismét megragadta lányt, de most már sokkal durvábban kezdte rángatni.
„Velem jössz! Az enyém leszel!” - szemei vérben forogtak, a lány pedig csak sikoltozott és segítségért kiáltott. A fiú ezt látva térdre rogyott a kövön és arcát a kezébe temette. Emlékeiben még élt, hogy léteznek angyalok és lehet a segítségüket kérni, ha baj van. Közülük is az egyik leghatalmasabb Mihály arkangyal, aki ismert arról, hogy palástja minden rossztól megvédi azt, akire ráteríti.
„Mihály és ti mind, angyalok, segítsetek annak a lánynak, kérlek! Szeretem őt és nem akarom, hogy elragadja a Gonosz!”
Hirtelen abbamaradt a köpcös ordítása és ahogy a fiú felnézett, kicsit hátrébb az úton egy angyal jelent meg. Nyugalmat és jóságot sugárzott, de egyben határozott elszántságot is, amint hatalmas kardjára támaszkodva állt a köpcössel és a lánnyal szemben. A lány, megérezve, hogy engedett a szorítás, kitépte magát a karok közül, amik eddig görcsösen szorították. Elszaladt egy szempillantás alatt arra, ahonnan jött. Nem látta az angyalt, átfutott rajta, mintha levegő volna. Nem vette észre ugyanakkor a támadója igazi természetét sem, neki csak egy erőszakoskodó, undort keltő alak volt, aki félelmet keltett benne és úgy érezte, nem védte meg tőle az, akinek szerinte ezt meg kellett volna tennie.
A köpcös eddigi magabiztossága most félelembe csapott át az angyal láttán, a fiú pedig érezte, hogy mellette vannak és jót akarnak neki, segítik, ha baj van.
„Nézz magad köré, senki nem áll melletted!” - dörögte az angyal, akinek szavai nem a hangerejük, hanem az igazságuk miatt zengtek. És valóban. A köpcös mellől eltűntek a lángnyelvek és a kinyúló kezek. Senki nem állt oda az övéi közül, hogy kiálljon érte. Védtelen volt és az angyal egyetlen kardcsapással végezhetett volna vele … ha akarta volna és ha lett volna értelme.
„Most menj és gondolkozz el ezen!”
Ahogy hátrált a riadt támadó és a fiú mellé ért, odafordult hozzá és kajánul még odavetette neki:
„Így is elértem, amit akartam.” - és fejével abba az irányba intett, amerre a lány elfutott, majd kéjesen röhögve visszaszaladt az uszályára, közben azt üvöltötte: „Rajtad leszünk, ezt sohase feledd!!!”
A fiúban talán most világosodott meg igazán a korábbi döntésének súlya, következménye. Szomorúságot érzett a lány miatt és aggódva tekintett a jövőbe, ahol mindazokat, akiket szeret, bármikor elragadhatják majd tőle.
„Ne csüggedj, barátom!” - mondta az angyal - „Csak azt ragadhatják el tőled, aki nem elég biztos önmagában. Aki pedig nem ismeri önmagát, nem is szerethet igazán, mert a másikban mindig valamiféle önigazolást, megerősítést, védelmet keres, ahelyett hogy a válaszokat belül keresné. Aki ismeri önmagát és tudatosan él, azt nem kell megvédeni, mert nem érheti baj. A szereteted hívott engem és azért jöttem, mert tényleg önzetlenül akartál jót a másiknak.
Ne aggódj miatta! Kicsit hosszabb lesz az útja, de lesz, ami megragad benne azokból, amiket mondtál neki, abból a szeretetből, amit adtál neki. Szeret ő téged belül, de mégsem meri vállalni a veled járó „kényelmetlenségeket”. Kívánj neki sok boldogságot és engedd el, hogy valami sokkal jobb jöhessen be az életedbe!”
„Köszönöm Neked, Nektek, hogy vagytok nekünk és segítetek!”
„Ugyan már, hisz semmit nem tettem … a kard sem igazi penge ...” - mosolygott az angyal és a következő pillanatban el is tűnt, mintha ott se lett volna.
… és mindenki teszi a dolgát, ki ki tehetsége és indíttatása szerint ...
A széles, jól járható út látszólag kézenfekvő megoldásnak tűnik és legtöbbünk e mellett dönt. Nem is feltétlenül tartalmaz nehézségeket, vezet a „pokolba”, ahogy sokszor megjelenítik. Egy „langymeleg”, ingerszegényen leélt és mindig a könnyebb utat választó, a nagy tömegeket követő, élet is éppúgy tévút, mint az ön-, vagy mások pusztítása. Ezen az úton nem fejlődik a személyiség, hanem megreked egy csaknem teljesen tétlen állapotban, ahol a „tétlen” nem „nemcselekvést” jelent, hanem az anyagi világban véghezvitt látszat tevékenységeket. Senkit sem a realizált profit, a felhalmozott vagyon, vagy netán a megszerzett trófeák alapján ítélnek meg, ha eljön az idő.
Ez az írás egy keskeny, a fősodortól elkanyarodó útról szól, ahol még villamos sínek sincsenek, mert még csak tervezik őket. Az utat lerobbant épületek, felhagyott gyártelepek szegélyezik és girbegurba kanyarjai egy kiszuperált uszályok temetőjéül szolgáló holtághoz visznek. Más, egyenesebb utak is vezetnek a part mellett. A nyüzsgő városból jönnek és a távolban látszó, fényűző paloták terhét cipelő hegyről. Kevésbé siralmas a többi út szegélyének látványa, de végeredményben ugyanide vezetnek. Kereszteződés ez is, ahol a könnyed, szórakoztató élettel kecsegtető város felé, vagy a további kihívásokat sejtető irányba lehet haladni.
Rögtön a kereszteződésben van kikötve egy nagy uszály. Az úszó kikötő feljárója mellé ki van függesztve: „Munkaerő felvétel”. Mivel az eddigi kihalt gyártelepek nem szolgáltak munkalehetőséggel, csábító ajánlatnak tűnik a dolog. Ahogy közelebb kerülünk, látszik hogy ez nem egy egyszerű uszály. A belseje hosszú, egymásból nyíló termekké lett alakítva, melyek falai drága tapétákkal vannak borítva, rajtuk festményekkel és mindegyikben fényűző bútordarabok sejtetik a betérővel, hogy itt bizony gazdagság van a háttérben. Uszály lévén fény csak kicsi kerek ablakokon szűrődik be és egyre beljebb haladva a szobák kisebbekké, az ablakok ritkábbakká, a fény derengéssé válik.
Hangok hallatszanak az utolsó szobából. Három alak tárgyal valamiről egy súlyos íróasztal körül … egyértelmű, melyikük a főnök. Kb. 50-es, pocakos, köpcös testfelépítése kissé bulldog-hatást kelt. Erős orgánuma betölti a teret, kicsit Telly Savalas magyar szinkronhangjára emlékeztet. Int a fejével, hogy várjak. Várok egy darabig, de mivel nem túl jó érzés idelent, felmegyek inkább a fedélzetre. Süt a nap, szép őszi idő van. Egy partmenti fa levelei lágyan suhognak az arcot simogató lágy szélben. Rövid várakozás után megjelennek a lent tárgyalók, azonban a színlelt szívélyesség sem tudja elhazudni, hogy kemény menet lehetett odalent.
„Már vártalak!” - fordul oda hozzám hirtelen a köpcös, miután elbocsátotta tárgyalópartnereit. Ahogy közel ér, érezni lehet egy szúrós, áporodott szagot, mely betudható lenne a fizikai munkának, de ez a gondolat hamar szertefoszlik az ujjnyi aranylánc láttán. Simán mosdatlan …
„Szóval már várt … hmmm … annál inkább érdekelne, milyen ajánlata lehet a számomra?”
„Azt tudod, hogy én rossz ember vagyok?!” - kezdte kicsit a távolba merengve.
„Volt egy ilyen megérzésem, igen.” - vágtam rá az őszintét.
„Figyelünk már téged egy ideje és úgy látjuk, pont egy ilyen emberre lenne szükségünk a 'projektünkhöz'.” - fordult hozzám most hirtelen. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam a szagától és már azon gondolkodtam, vajon tényleg csak mosdatlan-e? … vagy …
„Miféle projekthez? Mi a feladat?” - próbáltam áthámozni magam a virágnyelven elhangzott mondat lényegét kutatva.
„A harcunkhoz a JÓ ellen!” - jelentette ki kurtán és átható, szúrós tekintete az enyémet fürkészte. Ahogy ezt kimondta, hirtelen minden furcsaság értelmet kezdett nyerni, kezdve a sötét derengéstől, folytatódva a tárgyalópartnerei arcára kiülő félelemmel és végül ezzel az átható rothadással, ami áradt belőle. A polaritás sötét oldalának „jeles” képviselője állt előttem anyagi jelmezbe öltözve és éppen Darth Vaderhez hasonlóan próbált rávenni, hogy térjek át a sötét oldalra … kis különbséggel … nem az apám és nem sok esélyét látom, hogy a következő részben lapátra teszi a „főnökét”, megvédve engem, vezekelve eddigi tetteiért.
„Ha már vártál és figyeltetek engem, tudhatjátok, hogy erre NEM-et kell mondjak. Nem azért, mert valaki ezt várja el tőlem, vagy mert jól megfizetnek érte, hanem mert tudom, érzem, hogy így helyes. Se te, se a barátaid nem tudtok olyat felmutatni, ami kecsegtetőbb lenne annál a szeretetnél, ami mindent áthat a polaritáson túl. Nekem az a dolgom, hogy a szeretetet sugározva hirdessem a vakká vált embereknek, hogy az itteni körülmények között is, sőt éppen itt lehet és érdemes JÓ-nak maradni. Elfogadom, hogy ti is a rendszer részei vagytok és hogy nem létezhet fény az anyagi világban árnyék nélkül. Minden a mostanihoz hasonló próbálkozásotok arra szolgál, hogy próbára tegyen engem és a hozzám hasonlókat, hogy utána még biztosabb lábbal haladjunk a helyes úton, úgyhogy köszönöm ezt neked, nektek!”
„Nos!” - alig burkolt megvetéssel - „Akkor tekintsük ezt egy bemutatkozó látogatásnak azzal, hogy mindketten tesszük, amit tennünk kell.”
„Így van. Te sem tehetsz másként és én sem fogok!”
Búcsúzásunk nem követte a szokványos formai elemeket. Megvető tekintetétől követve távolodtam a part felé és még sokáig éreztem, ahogy figyeli lépteimet.
A történetet itt le is lehetne zárni, de nem lenne életszerű, ugyanis minden döntésünknek következményei vannak. Kicsiben ilyen az, hogy a széles sugárútról letérve a csillogó kirakatokat, a hivalkodó épületeket romos házak váltják fel, nagyban pedig … nos, mindjárt ki fog derülni egy példán keresztül …
Ahány ember annyi út. Bárhonnan indulunk, mindig meg lehet hozni azt a döntést, hogy letérünk a széles útról a járatlanért. Ezek zegzugosak, kanyarokkal tűzdeltek és sokszor összeérnek bizonyos kereszteződésekben más irányból érkező utakkal, ahol a rajtuk járók találkozhatnak és eldönthetik, együtt haladnak tovább, vagy külön-külön, mint eddig. Egy ilyen találkozás zajlik éppen a holtághoz közel. Az egyik szereplő a hegy felől érkezik, ahol paloták sora hívja fel a belül található anyagi jólétre a figyelmet, a másik pedig a nagyváros üzleti negyede felől egy szanálásra ítélt mellékutcán keresztül. Kéz a kézben ülnek egy padon a parton és élvezik az ősz melengető sugarait. Sok lemondás, súlyos döntések sodorták őket egymás mellé, de ebben a pillanatban úgy érzik, van esélye a további közös útjuknak.
A lány biztonságra vágyik és hogy védjék meg minden rossztól. Már az eddigieket és erőn felüli lemondásnak értékeli és semmi mást nem akar, csak hogy örökké süssön ez a gyönyörű őszi nap.
A fiú azt szeretné, ha olyannak fogadnák el őt, amilyen, azokkal a súlyos döntésekkel és nehéz úttal, amire nemrég rálépett. Szereti a lányt és látja a bizonytalanságot benne. Abban bízik, hogy az érzései és ennek éreztetése elég lesz ahhoz, hogy biztonságot nyújtson a másiknak. E mellett igyekszik felkészíteni is a másikat, sokat mesél az útjáról, arról mi vette rá a hamis csillogás feladására és hogy pont ezek azok, ami miatt most így tudja szeretni a lányt a félelmeivel, hibáival együtt.
Hallja a lány a szavakat, de bizony kevés jut át azon a rózsaszín ködön. Csak a napsütésre figyel, a kedves mialatt új ruháját mutogatja és egy áhított létbiztonság vélt ígéretébe ringatja magát, mint a vízen ringatózó őszi falevél. Meg is törik a varázs nem sokára, bár először a lány nem vesz észre semmi változást. A fiú a szeme sarkából meglátja, hogy az uszályon ott van az előzőekben megismert köpcös alak. Próbál először úgy helyezkedni, hogy ne vegye őket észre és a lány se zökkenjen ki a varázsból, de hasztalan. Ahogy észreveszi a párt, először csak hosszasan és áthatóan nézi őket. A lány csak annyit kérdez, hogy: „Ismered tán azt az embert?”, de mire a fiú válaszolhatna mellettük terem és undorító módon elkezdi a fiút ócsárolni a lány előtt:
„Mit akarsz ettől az alaktól? Nincs ennek semmije sem! Egy lúzer, aki a biztos karriert otthagyta egy illúzióért.” - és hosszasan ecsetelte a továbbiakban, hogy a lánynak nem erre van szüksége és hogy térjen magához. A lányt félelemmel tölti el ez az ember, viszolyog a rossz szagától és a durva stílusától, de nem látja, amit a fiú már az elején észrevett … karmokban végződő kezeket, melyek kinyúlnak a lány felé, hogy magukkal ragadják … pokoli hőséget, ami rothadást hoz arra, akit áthat. A fiúnak nem tudnak ártani, tartanak tőle, nem is őt akarják, hanem az álomvilága fátylától elvakult lányt. Mikor karon ragadja a köpcös, kétségbeesetten felsikolt, hogy a fiú miért nem védi meg?
„Köszönjük a 'kedves' szavakat, de sajnos most már mennünk kell! Legközelebb hosszasabban is kifejtheti nézeteit rólam, csak Nekem. Szép napot!” - mondta a fiú és a lányt kihámozva a karmaiból elindult vele.
„Csak ennyiii?! Ez az ember megrángatott, téged pedig becsmérelt! Nincs vér a pucádban?!” - és a kétségbeeséstől dühösen előrerohant azon az úton, amelyen ideérkezett a hegy felől.
„Várj! Ne szaladj el! Szeretlek téged!” - kérlelte a fiú.
„Nem szeretsz, mert nem védesz meg engem! Ostoba voltam, hogy hittem neked!”
A következő pillanatban a köpcös kaján vigyorral a képén előrerohant a fiú mellett és ismét megragadta lányt, de most már sokkal durvábban kezdte rángatni.
„Velem jössz! Az enyém leszel!” - szemei vérben forogtak, a lány pedig csak sikoltozott és segítségért kiáltott. A fiú ezt látva térdre rogyott a kövön és arcát a kezébe temette. Emlékeiben még élt, hogy léteznek angyalok és lehet a segítségüket kérni, ha baj van. Közülük is az egyik leghatalmasabb Mihály arkangyal, aki ismert arról, hogy palástja minden rossztól megvédi azt, akire ráteríti.
„Mihály és ti mind, angyalok, segítsetek annak a lánynak, kérlek! Szeretem őt és nem akarom, hogy elragadja a Gonosz!”
A köpcös eddigi magabiztossága most félelembe csapott át az angyal láttán, a fiú pedig érezte, hogy mellette vannak és jót akarnak neki, segítik, ha baj van.
„Nézz magad köré, senki nem áll melletted!” - dörögte az angyal, akinek szavai nem a hangerejük, hanem az igazságuk miatt zengtek. És valóban. A köpcös mellől eltűntek a lángnyelvek és a kinyúló kezek. Senki nem állt oda az övéi közül, hogy kiálljon érte. Védtelen volt és az angyal egyetlen kardcsapással végezhetett volna vele … ha akarta volna és ha lett volna értelme.
„Most menj és gondolkozz el ezen!”
Ahogy hátrált a riadt támadó és a fiú mellé ért, odafordult hozzá és kajánul még odavetette neki:
„Így is elértem, amit akartam.” - és fejével abba az irányba intett, amerre a lány elfutott, majd kéjesen röhögve visszaszaladt az uszályára, közben azt üvöltötte: „Rajtad leszünk, ezt sohase feledd!!!”
A fiúban talán most világosodott meg igazán a korábbi döntésének súlya, következménye. Szomorúságot érzett a lány miatt és aggódva tekintett a jövőbe, ahol mindazokat, akiket szeret, bármikor elragadhatják majd tőle.
„Ne csüggedj, barátom!” - mondta az angyal - „Csak azt ragadhatják el tőled, aki nem elég biztos önmagában. Aki pedig nem ismeri önmagát, nem is szerethet igazán, mert a másikban mindig valamiféle önigazolást, megerősítést, védelmet keres, ahelyett hogy a válaszokat belül keresné. Aki ismeri önmagát és tudatosan él, azt nem kell megvédeni, mert nem érheti baj. A szereteted hívott engem és azért jöttem, mert tényleg önzetlenül akartál jót a másiknak.
Ne aggódj miatta! Kicsit hosszabb lesz az útja, de lesz, ami megragad benne azokból, amiket mondtál neki, abból a szeretetből, amit adtál neki. Szeret ő téged belül, de mégsem meri vállalni a veled járó „kényelmetlenségeket”. Kívánj neki sok boldogságot és engedd el, hogy valami sokkal jobb jöhessen be az életedbe!”
„Köszönöm Neked, Nektek, hogy vagytok nekünk és segítetek!”
„Ugyan már, hisz semmit nem tettem … a kard sem igazi penge ...” - mosolygott az angyal és a következő pillanatban el is tűnt, mintha ott se lett volna.
… és mindenki teszi a dolgát, ki ki tehetsége és indíttatása szerint ...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése