Életed delén

Életed delén, szappanoperák sodrában,

Észre sem veszed tán, de ha nézed, sem bizton láthatod,

Hogy mily fölös nyűg, a lelket elnyomó kolonc,

Ha földi vágyakból font pajzsot, s vértet hordva,

Kardoddal küzdve, lábadat megfeszítve rombolva tarolsz.

Ember állj! Gondolkodj kissé …

Páncélod rozsdás, pajzsod törött, szablyád meg avétos,

Lovad zihál, kantára elnyűtt, patája hitvány.

Hol van már, mikor izzadt ágyad paripát álmodott?

Gebe ez nem egyszarvú! Elaggott, elunt, szomorú egy látvány.

Lásd be végtére, véget ért csatáid sora!

Ez már báránylelkű úrfiak, önérzetes szüfrazsettek kora,

Kik kard helyett tévedhetetlenségükkel döfnek, de olyannyira,

Hogy nem állja ósdi harci öltözeted, lábad megremeg,

Bátorságod inába száll, s derekadba beléáll az istennyila.

Budapest, 2017. március 21.
(avagy óda egy isiászhoz)